Kedd reggel

 

A napokban Donald Trump az Egyesült Államok elnöke az alumíniumra 10%-os, míg az acélra 25%-os importvám kivetését helyezte kilátásba, melyre válaszul az ország legfőbb kereskedelmi partnerei az amerikai árukra viszontvám bevezetését tervezik. Az amerikai retorika időközben fellazult ugyan, azonban a tőkepiacok egy esetleges kereskedelmi háború kirobbanásától tartanak, ami jelentősen visszavetheti az elmúlt évtizedekben csúcsra járatott globalizáció szintjét. Milyen legyen egy ország kereskedelempolitikája? Ki nyer, és ki veszít valójában a kereskedelmi korlátozásokkal?

Nagyon érdekesen alakulnak az utóbbi években a világ nagy homokozódombján az egyes országok katonai és a gazdasági kapcsolatai. A történelem folyamán megszokhattuk, hogy egyes országok vagy szövetségesek egymással vagy pedig ellenségként tekintenek a másikra. Ez a világkép az elmúlt néhány évben erőteljesen átalakulóban van, ma már nem lehet egy-egy országról kijelenteni, hogy barátunk vagy ellenfelünk, egyre inkább hatása van a döntéshozókra a gazdasági folyamatok alakulása.