Kedd reggel

 

A napokban Donald Trump az Egyesült Államok elnöke az alumíniumra 10%-os, míg az acélra 25%-os importvám kivetését helyezte kilátásba, melyre válaszul az ország legfőbb kereskedelmi partnerei az amerikai árukra viszontvám bevezetését tervezik. Az amerikai retorika időközben fellazult ugyan, azonban a tőkepiacok egy esetleges kereskedelmi háború kirobbanásától tartanak, ami jelentősen visszavetheti az elmúlt évtizedekben csúcsra járatott globalizáció szintjét. Milyen legyen egy ország kereskedelempolitikája? Ki nyer, és ki veszít valójában a kereskedelmi korlátozásokkal?

Számos kereskedelempolitikai eszköz létezik jelenleg is a világban, melyek közül a történelem során talán a legelterjedtebbek a vámjellegű intézkedések voltak. A jövedelem- és fogyasztási adók bevezetése előtt az országok bevételének jelentős része a kereskedelemre kivetett vámokból keletkezett. Alapvető törvényszerűség, hogy egy gazdaság egyik területén bekövetkező esemény a gazdaság más részeire is hatással van, azonban az egyszerűség kedvéért tekintsük át először a vámok tisztán gazdasági alapon történő költség-haszon elemzését.

Kereskedelem például akkor indul meg két ország között, amikor az eltérő erőforrás ellátottság miatt a belföldi termelők alacsonyabb hatékonysággal (magasabb költséggel) tudnak előállítani egy terméket, mint más országok termelői (például Kína relatíve magas munkaerő ellátottsággal, míg az USA relatíve magas tőke-ellátottsággal bír, így Kína hatékonyabb a munkaerő-intenzív, míg az USA hatékonyabb a tőke intenzív iparágakban). A vám működését tekintve hasonló az adóhoz, így tehát az állami jövedelem-újraelosztás egy formája.

Mi történik, ha egy ország vámot vet ki az importárura? Amennyiben feltételezzük, hogy korábban világpiaci áron jutott el a termék a fogyasztókhoz (eltekintve a szállítási és egyéb költségektől), akkor az adott termék a vám kivetését követően a belföldi fogyasztók számára a világpiaci árnál magasabb belföldi áron lesz elérhető, hiszen az importőr vállalat áraiban megjelenik a vám költsége. Ezzel egy időben a hazai termelők termékeire a kereslet nő, míg az importőrök kereslet csökkenéssel szembesülnek, így a hazai termelők magasabb belföldi áron tudják értékesíteni termékeiket. Tehát a belföldi piacon kialakult magasabb ár a fogyasztók kárára növeli a belföldi termelők hasznát, ezáltal kompenzálva a vállalatok alacsonyabb hatékonyságából eredő versenyhátrányát. Továbbá van még egy szereplő, az állam, amelynek bevételei a vám mértékével emelkednek.

A külföldi termelők addig nem indítják útnak árujukat, amíg a belföldi és a világpiaci ár közötti különbség meg nem haladja a vám mértékét. Amikor egy kis ország vámot vet ki, annak hatása elenyésző, hiszen világpiaci kereslete alacsony, nem tuja befolyásolni az árakat. Amennyiben az Egyesült Államokhoz hasonló nagy, a világpiaci kereslet jelentős részét adó országról van szó, akkor a világpiaci kereslet csökkenése miatt a belföldi áremelkedés mértéke alacsonyabb lehet a vám mértékénél, mert annak egy része a világpiaci árak csökkenésében jelenhet meg. A gyakorlatban nem valószínű, de elméletben a túl magas vám akár még csökkentheti is a belföldi termelők értékesítési árait (Metzler-paradoxon). A nettó gazdasági haszon tehát nem egyértelmű, többek között függ a vám mértékétől, valamint az adott ország világpiaci súlyától, azonban az biztos, hogy a fogyasztók irányából egyértelmű jövedelem-átcsoportosítást okoz a termelők irányába.

Az átgyűrűző gazdasági kapcsolatok miatt a társadalmi, jóléti és egyéb hatásokat is érdemes figyelembe venni, mint például a munkaerőpiacra vagy jövedelem eloszlásra gyakorolt hatásokat. Ezek a tényezők olyan társadalmi hasznokat eredményezhetnek, amelyek nem vagy csak nehezen mérhetők egyszerű költség-haszon elemzéssel. A költségek és hasznok megítélésekor nem elhanyagolható, hogy más és más társadalmi csoportok számára egy dollár hasznossága eltérő. Amennyiben a vámmal terhelt terméket vagyonosabb rétegek fogyasztják (pl. jacht-ok), számukra egy dollárnyi áremelkedés elhanyagolható hasznosság csökkenéssel jár, míg az alacsonyabb jövedelmi rétegek által fogyasztott termékek egy dolláros áremelkedésének magasabbak a társadalmi költségei. Fontos kérdés továbbá, hogy az állam mire költi a vámból származó bevételeit. Amikor a jövedelem-átcsoportosítás az alacsonyabb jövedelmű rétegektől a tőketulajdonosok irányába zajlik, az növeli a jövedelmi egyenlőtlenségeket, és társadalmi feszültséget okozhat, melynek kiegyensúlyozása az állam feladata. Számolni kell a termelési és fogyasztási torzításokkal, amelyek alacsony hatékonysággal termelő versenyképtelen vállalatokat tartanak életben, valamint kevésbé ösztönzik a belföldi vállalatokat a világpiacon versenyképes stratégiák és módszerek átvételére. Mindezeknek a társadalmi költségei szintén magasak lehetnek.

A kereskedelempolitikai eszközöket általában érdekcsoportok védelmére vezetik be, mégis bizonyos esetekben társadalmi hasznokkal jár ezek alkalmazása. Ilyen eset például, amikor a világpiaci árak befolyásolására képes nagy gazdaság vámok kivetésével képes lenyomni a világpiaci árakat és ezáltal javítani saját cserearányait (importált és exportált termékek relatív árát) és külkereskedelmi egyenlegét. A piaci tökéletlenségek miatt szintén gyakran alkalmaznak vámokat. A tőkepiac sokszor nem hatékonyan osztja el az erőforrásokat, valamint a munkaerő átcsoportosítása a hatékonyabb iparágakba lassú folyamat, ezért az adott szektorban alkalmazott munkaerőt munkanélküliség fenyegeti, ha a vállalatok működésképtelenek lesznek. Természetesen ebben az esetben a bérek rugalmasságának növelése lenne a leghatékonyabb megoldás, ami belföldi gazdaságpolitikai lépéseket indokolna, azonban ha ez valamilyen oknál fogva nem megvalósítható, akkor második legjobb megoldásként jó megoldás lehet az iparág bizonyos szintű védelme. Azonban a gazdasági tökéletlenségek kezelésére érdemes a lehető legközvetlenebb módon választ adni, mert a közvetett intézkedéseknek a gazdaság más részein nem várt hatásai lehetnek.

A frissen bejelentett acél- és alumínium termékekre kivetett amerikai vám mindennapi fogyasztási cikkek alapanyagait terheli (például dobozos üdítő, autók), tehát negatívan érinti a középső és alsó jövedelmi rétegbe tartozó fogyasztókat, továbbá rossz a fémeket termelésük során alapanyagként felhasználó vállalatoknak. Ezzel szemben kedvez az amerikai termelőknek, növeli az állami bevételeket, a külkereskedelmi egyenlegre gyakorolt hatásai nem egyértelműek a várható ellenintézkedések miatt, valamint biztosan rombolja az USA és kereskedelmi partneri között fennálló viszonyt. Az egyik szektorban munkahelyek védelmét jelentheti, míg a másik szektorban munkahelyek megszűnéséhez vezethet.

A szabad kereskedelemtől való eltérés (a kivételektől eltekintve) olykor nem azért történik, mert hasznai nagyobbak a költségeinél, hanem azért mert a közvélemény számára nehezen értelmezhető azok valós társadalmi költsége. És nem csak a közvélemény számára. A gazdaságban fennálló sokrétű kapcsolatok miatt a pontos hatások mérése igen nehézkes, így pro és kontra hozhatók fel érvek a kereskedelempolitikai korlátozások esetében. Az uralkodó nézetet mindig az éppen regnáló gazdaságpolitikai elit határozza meg. Fontos kérdés, hogy az elmúlt évtizedekben uralkodó nézetek (és gazdaságpolitikai elit) gyökeres megváltozásának lehetünk-e szemtanúi? Ebben az esetben ugyanis komoly tőkepiaci következményekkel kell számolni a következő években.